Search
Generic filters
Exact matches only

Magyar vállalkozók, erdélyi start-up

Magyar vállalkozók, erdélyi start-upok Lejárt a II. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferencia és a MaStart verseny

Tavaly februárhoz hasonlóan idén is sor került az anyaországi és határon túli magyar vállalkozók találkozójára, a II. Kárpát-medencei Magyar Vállalkozói Konferenciára, amelynek szeptember 23-án és 24-én rendhagyó módon a marosvásárhelyi Kultúrpalota Nagyterme adott otthont. A rendezvény a St. Georgius Manager Club, a CED és a ProEconomica Egyesülettel közös szervezésében jött létre.

Amint már azt a korábbi beszámolóban, a magyar vállalkozóknak célzott konferencia második kiadásán debütált a MaStart erdélyi start-up verseny is, amelynek ötletgazdája Boér-Markó Orsolya, a St. Georgius Manager Club irodavezetője, aki fiatal vállalkozóként ezzel az eseménnyel szeretett volna teret adni a pályakezdők innovatív kezdeményezéseinek.

“Ezt a versenyt azoknak a fiatal erdélyi vállakozóknak találtuk ki, akik már elkezdték ugyan, de a következő nagyobb lépéshez egy kis segítségre van még szükségük, úgy anyagi, mint szakmai szempontból. Szerencsére a Manager Clubban olyan tagokkal számolhatunk, akik támogatóként és zsűriként is beszálltak a MaStart-versenybe. Mivel nekem az irodavezetőként eltöltött eddigi 3 év nagyon sok tapasztalatot és szakmai kapcsolatot hozott, amit kezdő vállalkozóként tudok kamatoztatni, arra gondoltam, hogy érdemes lenne bővíteni a lehetőségeket, és egy látványos platformot létrehozni, amelynek révén más, hozzám hasonló fiatalnak is érdemes kapcsolódni és ismerkedni a helyi vállalkozókkal. Így jött létre a MaStart.”

Az ötlet meg is valósult, hiszen a fődíjak is teljes mértékben a klubtagok által felajánlott támogatásoknak köszönhetően kerültek kiosztása (Multinvest-, Petry- és Leco-díj), a szakmai zsűri is a helyi vállalkozók közül került ki.

“A főtámogatóink mellett fontos megemlíteni Pantilimon Rikhárd ügyvéd és Parajdi Borbála pályázatíró nevét, akik kiemelt szerepet vállaltak a MaStart verseny menetének és jogi hátterének kialakításában. Ők szervesen részt vesznek abban a MaStart-mentroprogramban is, amely október második felében indul, és amelynek célja a fiatal vállalkozók további ösztönzése, és egyfajta kontinuitás biztosítása a MaStart startup verseny következő kiadásának szervezéséhez.”

A mentor-programban Gogolák Margit (Multinvest) és Bartha Károly (Leco) MaStart-zsűritagok mellett viszontláthatunk más helyi cégvezetőket is, akik bár különböző üzleti területről érkeznek, közös jellemzőjük a nagy szakmai tudás, és sikeres vállalkozásvezetés, amit a következő generáció mentoráltjainak szeretnének majd átadni a Mastart-mentorprogram keretein belül.

A MaStart stábja rövid videókban igyekezett bemutatni a MaStart mentorprogramban résztvevő helyi vállalkozókat, az előző cikkben közölt sorozatnak a folytatásaként most bemutatunk még három cégvezetőt, akik mentorálást vállalnak.

Egyik ilyen cégvezető Fazakas Attila, az Uniprest Instal vezérigazgatója, aki a logisztika és épületgépészetben tud segíteni a fiataloknak:
https://www.youtube.com/watch?v=JC7gv06oeSQ&list=PL1-zVaUpiftIYkvlYwtqPQKwaAQo-k8E0&index=4 

Nyulas Bernát és a Fomco Group is egyengetni fogja a mentorprogramba beválasztott kezdő vállalkozók útját:

https://www.youtube.com/watch?v=dKgdktHBd8M&list=PL1-zVaUpiftIYkvlYwtqPQKwaAQo-k8E0&index=2

Az Üvegcentrumot 25 éve vezető Lőrincz Attilánál pedig a szívvel-lélekkel felépített vállalkozás és üzletvezetés mikéntjét lehet elsajátítani:

https://www.youtube.com/watch?v=DhUYj0_YqMM&list=PL1-zVaUpiftIYkvlYwtqPQKwaAQo-k8E0&index=6

A MaStart hamarosan induló mentorprogramjáról bővebb információ a verseny honlapján található.